Hogyan készülj?A sétarepülés megkezdése előtt érdemes néhány jó tanácsot megfogadni, hogy az élmény a lehető legtökéletesebb legyen. A megfelelő lábbeli és ruházat kiválasztása alapvető fontosságú. A legjobb lábbeli a bakancs, vagy a gumicsizma, de mindenképpen zárt, kényelmes és lapos talpú cipőnek kell lennie. A környezeti viszonyok miatt viseljünk ilyent, hiszen a helyszín nedves, poros, vagy sáros lehet, illetve a növényzet is szúrhat. Kerüljük tehát a szandált, papucsot és a magassarkú cipőket. A ruházatra is igaz, hogy az elsődleges funkciója a védelem, illetve az, hogy a hőlégballon felállításával kapcsolatos munkákban is részt lehessen venni bennük. A kényelem is egy fő szempont, és persze az is, hogy ne jelentsen problémát, ha a ruha sáros, vagy poros lesz. Ezeket figyelembe véve kell ruhát választanunk, lehetőleg ne műszálasat, de mindenképp hosszúnadrágot és hosszú-ujjú felsőt. Javasolt még fejfedő, például baseball sapka viselete az utazás alatt. Van néhány olyan dolog, amit nem szabad otthon felejteni, ide tartozik a fényképezőgép és a videokamera is, hogy meg tudjuk örökíteni a látványt. Érdemes magunkkal hozni innivalót, szendvicset és esetleg még egyéb nassolnivalót is. Ha nyáron történik a repülés, akkor szúnyogirtó spray-ről is gondoskodjunk. A programra e-mailben, illetve telefonon is lehet jelentkezni. Az e-mailes jelentkezés előnyösebb, hiszen így könnyebb az időpont egyeztetés. Ha egy mód van rá, ne hétköznapi időpontot válasszunk, mivel a csapat tagjai akkor valószínűleg dolgoznak, a hétvégék ideálisabbak. A jelentkezés előtt a program lefolyásáról mindenképp tájékozódni kell. A repülés összességében 4 óra körüli időtartamot foglal magában, amelyből a magasban töltött idő kb. 1 óra. Jobb azonban, ha nem tervezünk olyan programot ez után, ahova időpontra kell mennünk, mert csúszások előfordulhatnak. A hőlégballonozáshoz megfelelő időjárás szükséges, az előrejelzésekből már sejthető, hogy megvalósul vagy elmarad a repülés. A pilóta ezt 1-2 nappal a program előtt telefonon fogja megbeszélni az utazókkal. Amennyiben a körülmények nem megfelelőek, akkor az új időpont egyeztetésére is sort kell keríteni, lehetőleg megint e-mailen. | Kedvcsináló | ||
|